Hírek

  • Tájékoztatás pályázati lehetőségről (2015-03-17)
  • Tájékoztatom, hogy megjelent az Irányító Hatóság 6/2015 (III. 13.) számú közleménye a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet megjelenéséről.

    A megnyitásra kerülő két célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében pedig egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével.

    Az alapszolgáltatások jogcím kedvezményezettjeinek köre a települési önkormányzatokra, önkormányzati társulásokra, nemzetiségi önkormányzatokra, nonprofit szervezetekre (egyesületek, alapítványok, például polgárőr egyesületek) és egyházi jogi személyekre terjed ki. A rendelet mellékletét képezi a jogosult településeket tartalmazó településlista. Az ügyfélnek székhellyel kell rendelkezni azon a településlistában található településen, amelyen a fejlesztést meg kívánja valósítani.

    A benyújtási időszak kezdete 2015. április közepe, elektronikus úton.

    A támogatható tevékenység: új gépjármű beszerzése.

    A támogatás intenzitása: 100 %.

    Az egy támogatási kérelemben igényelhető támogatás összege:

    • személygépjármű esetén legfeljebb nettó 3,5 millió forint,
    • terepjáró esetén legfeljebb nettó 5 millió forint,
    • mikrobusz esetén kevesebb, mint nettó 8 millió forint.

     

    A közlemény megtalálható az alábbi linken: 

    http://umvp.kormany.hu/download/7/e0/e0000/IHk_2015_006_%28III_13%29_IHkozlemeny.pdf



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили