Hírek

  • Több támogatás az őshonos állatok tartóinak (2015-04-18)
  • A következő években nagyobb támogatásra számíthatnak az őshonos állatokat tartók az állomány növeléséhez - jelentette ki a földművelésügyi miniszter Apajon egy szakmai tanácskozáson.

    Fazekas Sándor megerősítette, hogy a 2015-2020 közötti ciklusban az EU agrártámogatásából a korábbinál 180 milliárd euróval nagyobb összeg  jut az állattartó ágazatnak. Ez is hozzájárul a növénytermesztés, állattartás közötti egyensúly javításához.

    Az állatállomány máris növekedésnek indult- tette hozzá. Így most több forrás juthat az őshonos állatok, elsősorban a szürkemarha, a mangalica sertés és a rackajuh tartás fellendítésére is.

    Az évszádokon át vezető exportterméknek számító, majd megfogyatkozott szürkemarha állomány megközelíti a 7500-as számot, amíg például mangalica állomány 65 ezerre tehető - emelte ki a miniszter.

    Most az a feladat, hogy ezen magas biológiai értékű alapanyagot adó húsok helyet kapjanak a közétkeztetésben is. Ez annál is fontosabb, mert hozzávetően kétmillió felnőtt és félmillió gyermek napi táplálkozásában játszik szerepet a közétkeztetés, így  általa az egészségkultúra is erősödhet - tette hozzá.

    A miniszter megemlítette: az őshonos állatok húsa alapanyagként a gasztrokultúra révén az éttermekben, szállodákban prémium termék formájában az idegenforgalom fellendítéséhez is hozzájárulhat.

     

     



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили