Hírek

  • 2020 után is folytatódhatnak az uniós LIFE Program magyar környezet- és természetvédelmi pályázatai (2018-12-21)
  •  

    Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának 2018. december 20-i ülésén a miniszterek vitát folytattak a környezetvédelmi és éghajlat-politikai program (LIFE) jogszabály-javaslatról, és a Közös Agrárpolitika jövőjéről.

    A magyar delegációt vezető Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: örömteli és bíztató, hogy a természetvédelem és a környezetvédelmi kérdések is jelentős helyet kapnak a következő uniós költségvetési időszak LIFE Programjában, amely eddig is kiemelkedő szerepet töltött be környezeti és természeti értékeink megóvásában. Magyarország már eddig is számos sikeres projekt gazdája, reményeink szerint újabb pályázataink révén a jövőben még jobban hozzá tudunk járulni a hazai és európai célkitűzéseink megvalósításához – mondta el Dr. Nagy István miniszter.

    A miniszterek megbeszélést folytattak a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) környezetvédelmi vonatkozásairól is. Dr. Nagy István elmondta, hogy a mezőgazdaságnak, és ezen belül a KAP szabályozásának tekintettel kell lennie a környezet- és klímavédelmi szempontok megvalósítására, így a párizsi klímamegállapodásban foglaltakra, valamint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaira is. Ugyanakkor a KAP normáinak magas szinten tartása mellett figyelemmel kell lenni arra, hogy a harmadik országokból származó, nem fenntartható módon előállított élelmiszerek ne jussanak indokolatlanul kedvezőbb helyzetbe az uniós piacon. Ez nem lehet cél, sem környezetvédelmi, sem pedig mezőgazdasági versenyképességi szempontból- tette hozzá.

    (forrás: Agrárminisztérium)



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили