Hírek

  • Sikeres az együttműködés a kormányzat és a borászok között (2019-05-22)
  •  

    A kormány az elmúlt évek szakmapolitikai és támogatáspolitikai intézkedéseivel abban igyekszik segíteni az ágazati szereplőknek, hogy a magyar bor egyre versenyképesebben és jó minőségben jelenhessen meg a hazai és a nemzetközi piacokon - hangsúlyozta Kis Miklós az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kecskeméten, a 40. Országos Borverseny megnyitóján.

    Az agrártárca államtitkára az eseményen tartott köszöntőjében kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program beruházási pályázatainak keretében már több mint 500 borászat részesült közel 35 milliárd forintos támogatásban, amelyet elsősorban borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére fordíthattak a termelők.

    Kis Miklós emlékeztetett rá, hogy idén januárban a korábbi pályázat folytatásaként a mintegy 50 milliárd forint keretösszegű, élelmiszer-feldolgozást támogató felhívásában 10 milliárd forintot különítettek el a borászati üzemek fejlesztésére. A pályázatra 400 kérelem érkezett 26 milliárd forintos fejlesztési igénnyel. Mint mondta az első körös döntések a nyár végén, az ősz elején várhatók, mely több száz borászat számára nyújt majd ismét lehetőséget versenyképességük javítására.

    (forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/videkfejlesztesert-felelos-allamtitkarsag/hirek/sikeres-az-egyuttmukodes-a-kormanyzat-es-a-boraszok-kozott2)



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили