Hírek

  • Az Agrárminisztérium továbbra is kiemelten támogatja az ökológiai gazdálkodást (2019-06-06)
  •  

    A Vidékfejlesztési Program ökológiai pályázatainak elsődleges célja az öko gazdálkodású területek növelésének ösztönzése. Ennek érdekében az Agrárminisztérium tavasszal háromszorosára, 36 milliárd forintra emelte az erre vonatkozó pályázat második felhívásának keretösszegét – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Ozorán tartott Biogazdafórumon.

    Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a biogazdálkodók részére külön pályázati források álltak rendelkezésre, melyeknek köszönhetően mára több mint 230 000 hektáron folytathatnak biogazdálkodást. A 2018-ban meghirdetett ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és az ökológiai gazdálkodás fenntartása című felhívás esetében az agrártárca azért növelte a keretet háromszorosára, hogy minden jogosult kérelmet támogatni tudjon. Így ez év áprilisában mintegy 2400 pályázat részesült az összesen 36 milliárd forintnyi keretösszegből, - fogalmazott a szaktárca államtitkára.

    A 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról szólva Kis Miklós kiemelte, hogy magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a vidékfejlesztésre fordítható források ne csökkenjenek a 2021-2027 közötti időszakban. A jelenlegi szint megtartása érdekében a kormány arra is kész, hogy a hazai költségvetésből az EU költségvetésébe többet fizessen. Mint mondta, a vidékfejlesztési programon belül továbbra is biztosítani kell a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát és jelenlegi támogatási intenzitások fenntartását.

    Az államtitkár elmondta, hogy az ökológiai gazdálkodás támogatását a kormány a következő tervezési időszakban is kiemelt feladatának tekinti.

    (forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/videkfejlesztesert-felelos-allamtitkarsag/hirek/az-agrarminiszterium-tovabbra-is-kiemelten-tamogatja-az-okologiai-gazdalkodast)



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили