Hírek

  • Jelentős nemzeti támogatás segíti a sertéstartókat (2019-10-01)
  •  

    Az állatjóléttel, az állattartási körülmények javításával kapcsolatos kérdések mind fontosabbá válnak az egész Európai Unióban, ezért is fontos az a támogatási forma, amellyel a magyar kormányzat hosszú évek óta segíti a sertéstartókat a minél jobb állattartási feltételek megvalósításában.

    Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az OMÉK-on rendezett sertéskonferencián úgy fogalmazott, az állatjóléti támogatás a sertéságazat meghatározó, nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatása.  A szektor számára fontos kormányzati eredmény, hogy 2010 óta a sertéshízók után állatjóléti támogatás keretösszegét sikerült folyamatosan emelni, a korábbi 6 milliárd forintról 2018-ra több mint 9 milliárd forintra nőtt, melyhez hozzáadódik a 2015-ben elindított, tenyészkocák magasabb fokú állatjóléti feltételeinek biztosítása érdekében folyósított mintegy 8,6 milliárd forintnyi támogatás.

    Feldman Zsolt a 2019-ben megújult sertéshízó állatjóléti támogatási programmal kapcsolatban elmondta: az Európai Bizottság tavaly tapasztalt, megszigorodott hozzáállása miatt az állattartók a program keretében az addigi hét helyett ötféle állatjólétet szolgáló tartási többletkövetelmény teljesítése után juthatnak egyedenként 2000 forintos támogatáshoz, míg kétféle többletkövetelmény után kompenzációt az Agrárminisztérium „csekély összegű” (de minimis) támogatási formában biztosítja, 2 milliárd forintos keretösszegből.

    Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a sertéskonferencián elmondta: a Vidékfejlesztési Program teljes keretének mintegy 100%-ára, közel 1380 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések. A beruházások zöme az idei év végéig meg is valósul. 
    A tárca kiemelt célja többek között a munkahelyteremtés, a mikro-, kis- és középvállalkozások kiemelt beruházási fejlesztéseinek támogatása, a versenyképesség javítása és a vidéki infrastruktúra fejlesztése.

    Az államtitkár kifejtette, hogy a sertéstartással foglakozók a Vidkéfejlesztési Program keretén belül pályázhattak például trágyatároló és állattartó telepek korszerűsítésére. Utóbbi esetében 198 sikeres pályázat csaknem 30 milliárd forintos támogatásáról született döntés.

    (forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/jelentos-nemzeti-tamogatas-segiti-a-sertestartokat)



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület